Megmentik a görögöket, de a tűzijáték eddig elmaradt
Publikálva február 11, 2010 admin által.
Az elmúlt napokban a nemzetközi pénz és tőkepiaci hangulatot elsősorban a Görögországgal kapcsolatos fejlemények befolyásolták, melyek meglehetősen vegyesek voltak. Ma délután hivatalosan is bejelentették, hogy megegyezés született az ügyben, pontos részletek azonban továbbra sem ismertek. Mivel a piacokat az elmúlt napokban elsősorban a görögök megmentésébe vetett hit fűtötte, ennek elhalványodásával könnyen visszatérhetnek az eladók a parkettre.
A napokban a piacokat egyértelműen a Görögország megmentésével kapcsolatos hírek mozgatták, makroadatok hiányában pedig még az amerikai piacokat is erre kereskedték. Az eddigi híráramlás meglehetősen vegyes volt, a görögök megsegítéséről szóló fejlemények megjelenését követően napvilágot láttak azok cáfolatai is, így ma délutánig teljes volt a bizonytalanság. Azt máig nem lehet tudni, hogy ez a nyilatkozatdömping a felfokozott piaci várakozások tudatos hűtését, a befektetők elbizonytalanítását célozta, vagy egyszerűen a háttérben valóban komoly nézeteltérések húzódtak a segítségnyújtás lehetőségeiről, módjairól. Az európai vezetők mai brüsszeli csúcsán hivatalosan is megegyezés született Görögorszég megmentését illetően, azonban a pontos részletek továbbra sem ismertek.
A KfW-n keresztül segítenének?
A német kormánykoalíció azon gondolkodik, hogy a KfW állami tulajdonban lévő fejlesztési bankon keresztül segítenék a görög állampapírpiac stabilitását – jelezték források a Reuters-nek. Az egyik elgondolás az, hogy a KfW kötvénykibocsátásból szerezne forrást, amit a görög kötvények vásárlására fordítana, a másik elgondolás szerint a KfW állami garanciát adna azon német bankok számára, amelyek görög állampapírokat vásárolnak. A KfW szóvivője úgy fogalmazott: nem tartanak megbeszéléseket a görög segítségnyújtás ügyében.
Herman Van Rompuy, az Európai Unió új elnöke azt jelezte, hogy a görög államháztartási hiáyncsökkentés mértékének idén a GDP 4%-át kell kitenni (13% körülről 9% körülre mérséklődő hiány), szükség esetén további kiigazítást is kérhetnek Görögországtól. Összességében tehát a bejelentett hiánycsökkentő intézkedések szigorú végrehajtását várják el, amelyet egyébként az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szakértői is szoros figyelemmel fognak követni. Az első vizsgálatra már márciusban sor fog kerülni.
A Reuters úgy tudja az eurózónánál szélesebb, uniós mentőcsomag készül Görögországnak, a tárgyalások kedden érhetnek véget. A hírügynökség napokban megjelent elemzése szerint három, viszonylag könnyen kivitelezhető megoldás mutatkozik Görögország megmentését illetően. A három megoldás közül az egyik az, ha az egyes tagországok, illetve állami fennhatóság alatt lévő intézmények megveszik az elsődleges, vagy másodlagos állampapírpiacon a görög kötvényeket (kvázi jó befektetési célt hangoztatva), ezzel biztosítva forrást a görögöknek, leszorítva a forrásköltségüket. Egy másik, viszonylag könnyen megvalósítható megoldás szerint orrnehéz módon (azaz az előttünk álló időszak elején megnövelt összegben) folyósítanák egy szabálymódosítás után a görögöknek 2007-2013 között egyébként is járó (18 milliárd eurónyi) strukturális támogatásokat. A harmadik megoldás az lenne, ha az Európai Beruházási Bank (EIB) a nemzetközi pénz – és tőkepiacokon szerzett hitelét továbbadná a görögöknek, vagy a megszerzett pénzből szintén bevásárolna görög államkötvényekből.
Ahogy arról már korábban írtunk, véleményünk szerint a piacok számára rövid távon az lenne a leginkább pozitív kimenetel, ha nemcsak (kétoldalú) kormánygaranciák születnének a görögök megsegítésére, hanem ennél konkrétabb, azaz pénzügyi támogatás, hitelkeret is megnyílna.
Hogy reagáltak a piacok az elmúlt napok hírdömpingjére?
A Görögország esetleges uniós megsegítésével kapcsolatban záporozó, olykor egymásnak teljesen ellentmondó hírek miatt nem csoda, hogy a piacokon komoly kilengéseket láthattunk, az egyes indexek napon belül 1-2%-os lazán mozogtak, nem beszélve a korábban az adósságproblémák miatt tűz alá került görög, spanyol és portugál tőzsdéről.
A mai kereskedést is lendületesen kezdték ezek a piacok, azonban a hangulat mostanra megromlott, az indexek mínuszba fordultak. Az Athex Composite nullában áll, míg a spanyol IBEX már 2%-kal esik.

