Nyakunkon az olajválság?

Publikálva február 10, 2010 admin által.

Akár már 2015-ben bekövetkezhet, hogy az olajhiánynak köszönhetően megugranak a közlekedés költségei, a szállítmányozás drágulása miatt pedig az élelmiszer- és energiaárak szállnak el Nagy-Britanniában – állítja egy tanulmány, melyet többek közt Sir Richard Branson, a Virgin teljhatalmú ura is jegyez.

Az “Olajválság – Ébresztő a brit gazdaságnak” címmel megjelentetett tanulmány szerint a kormánynak tisztába kell kerülnie a helyzet veszélyeivel és vészforgatókönyveket kellene készítenie az utazás, a kiskereskedelem, a mezőgazdaság és az alternatív energiák területein egy olajválság esetére. Az iromány szerint az olajfüggőség kialakulásában óriási szerepet játszik a légiközlekedés és a földi kamionos szállítmányozás. (Ne feledjük, a Virgin -csoporton belül meghatározó szerepe van a légitársaságnak – a szerk.)

A közlemény szerint a kormányzatnak meg kell szüntetnie a belföldi légijáratok adókedvezményét, az így befolyó évi kilencmilliárd fontot pedig a közösségi közlekedési fejlesztésére kell költeni. Az autósok mozgolódási kedvét is meg kell szegni. “Ha nem lépünk, már a következő kormányzat szolgálati ideje alatt hiány léphet fel különféle fogyasztói termékek piacán, a brit energiabiztonság pedig komoly kihívásokkal lesz kénytelen szembenézni” – fogalmaz a tanulmány.

Sir Richard Branson szerint a kormányzati és üzleti köröknek össze kell fogniuk, hogy megvédjék a gazdaságot. Elemzések szerint a következő öt évben tartósan 100 dollár fölé emelkedhet a nyersolaj hordónkénti ára, mely szerdán 73,60 dolláron állt a new yorki árutőzsdén.

Szólj hozzá